Jelentkezés felkészítésre
Azon kkv-k számára, amelyekkel létrejött az Együttműködési megállapodás a Konzorcium az online foglalási rendszerben lehetővé teszi a jelentkezést különböző felkészítési modulokra. Egy kkv részéről a modulokra maximum 3 fő jelentkezhet, de az egyes modulokra akár más és más összetételben is (pl. lean menedzsment ismeretekre tulajdonos, menedzsment; technológiai modulokra mérnökök, műszaki szakemberek).

A felkészítési modulra az alábbi feltételeket teljesítő kkv jelentkezhet:

A jogosultság ellenőrzését követően azon kkv-kkel, akik igénybe kívánják venni a felkészítési szolgáltatásokat, a Konzorcium együttműködési szerződést köt. Ennek része, hogy a Konzorcium jár el a kkv-k de minimis keretére történő támogatás igénybevételről, de kitér a titoktartási, adatkezelési, kommunikációs és egyéb kötelezettségekre is. Az önértékelésben megadott adatokat a Konzorcium szakemberei helyszíni felmérés során validálják. Ennek során választják ki az egyes kkv-k számára optimális felkészítési modulokat és helyszíneket is.

A feltételeknek megfelelő kkv-k jelentkezésük sorrendjében kerülnek be a felkészítés fázisba. A modulokra online foglalási rendszeren keresztül tudnak bejelentkezni, figyelembe véve a Mintagyárak, a Technológia Központ szolgáltató kapacitását, valamint a modulok időzítését.

A felkészítés menete

Az Ipar 4.0 felkészítés lean elméletre és Ipar 4.0 alapú működésre épül, gyakorlati Ipar 4.0 tapasztalatokat közvetít. A kkv-k a programban összesen két egész és öt félnap időtartamban, moduláris felépítésű, egyedi igényeket kiszolgáló modulon térítésmentesen vesznek részt. A projekt kétéves futamideje alatt 2019. 3. negyedévéig ismétlődő modulok révén a kkv-k termelési szezonalitásuknak és leterheltségüknek függvényében tudnak különböző időpontokra jelentkezni. 

A modulok tartalma:

  1. TERMELÉSMENEDZSMENT MODUL – 3 HELYSZÍN – 150 ALKALOM – 2 NAP
    A lean termelésmenedzsment az Ipar 4.0-ban a digitalizáció segítségével informatikai kontroll alatt tartható. A módszerek következetes alkalmazásával egy termelési folyamat hatékonysága akár a többszörösére is növekedhet. A módszertan legfontosabb részeivel foglalkozik a modul.
  2. IPAR 4.0 ÜZLETI TERVEZÉS MODUL – IPAR 4.0 TECHNOLÓGIAI KÖZPONT – 70 ALKALOM- 1 NAP
    Hatékony tervezési módszerünkkel akár egy nagyon összetett modernizációs terv is összefoglalható egy A3-as lapon. A modulban a projektmenedzsment és változásmenedzsment részletekre is kitérünk. Az itt elsajátított A3-as módszer segítségével készíthetik majd el a kkv-k az üzleti tervet, amely saját vállalkozásuk fejlesztését írja le. Ez alapján, az 50 legjobb számára egy professzionális tanácsadó cég részletes fejlesztési tervet készít.
  3. ESETTANULMÁNYOK MODUL – 6 HELYSZÍN – 200 ALKALOM – 14 TÉMAKÖR – 1/2 NAP
    A gyárlátogatásokon csak megemlített eredményeket és megoldásokat a mintagyári szakemberek részletekbe menően tárják fel. Folyamatmérnökök, vezetők, szakértők, IKT munkatársak beszélnek saját Ipar 4.0 megoldásaik bevezetéséről.
  4. TECHNOLÓGIAI WORKSHOPOK – IPAR 4.0 TECHNOLÓGIAI KÖZPONT – 140 ALKALOM – 1/2 NAP
    A mintagyárainkban egy-egy megoldás részleteit mutatjuk be, itt egy-egy feladathoz keresünk megoldásokat. Az informatikai infrastruktúra, az adatgyűjtés, a vállalat- és termelésirányítási rendszerek, a robotika és a karbantartási rendszerek témakörökkel várjuk az érdeklődőket, melyeket igény esetén bővíteni szándékozunk. A workshopokon a kkv-k terveinek megvalósításához is gyűjthetnek testreszabott információt.
A kkv-k a hozzájuk rendelt tanácsadóval közösen döntenek arról, hogy melyik területről akarnak mélyebb ismereteket szerezni, és mely helyszín nyújtja a számukra a legtöbb érdemi információt. Az egyes modulokra való feliratkozás a kkv-k döntése alapján internetes naptárfelületen történik.
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.